Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2013. augusztus 1., csütörtök

Padlizsán katalán módra

A többféle néven is ismert egyre népszerűbb padlizsán, a mediterrán konyha egyik legfontosabb alapanyaga, a mi családunkban sajnos méltatlanul keveset szerepel az étlapon.

Változatos ételeket készíthetünk belőle, egész évben kapható viszonylag megfizethető áron, ráadásul nagyon egészséges zöldség.

Hozzávalók:

Fél kg padlizsán
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 csokor friss petrezselyem
2 keményre főtt tojás
Kevés olaj
Só,bors ízlés szerint
10 gramm zsemlemorzsa
2 evőkanál tejföl
50 gramm füstölt sajt reszelve

Elkészítése:

A padlizsánt ketté vágjuk, bemetszük, sistergő olajban megforgatjuk. Ezután a belsejét kikaparjuk. Úgy kell kikaparni, hogy minél kevesebb hús maradjon benne, szinte csak a héja, de az ne sérüljön meg, mert tányérként fog funkcionálni.

Tipp: ha nem sikerül úgy kikaparni, hogy a héja ne sérüljön meg, akkor sincs gond, pirítós kenyérre feltétként  a töltelék nagyon isteni és laktató.


A padlizsán husát felkockázzuk, és a szintén kockára vágott vöröshagymával, zúzott fokhagymával, illetve a felaprított petrezselyemmel együtt olajban puhára pároljuk.

Ha megpuhult, hozzákeverjük a kockára vágott főtt tojást, sót, borsot, és a sajtot.

Megtöltjük vele a padlizsán "tányért". 1-1 evőkanál tejfölt locsolunk rá, majd a tetejét megborsozzuk.

200 fokra előmelegített sütőben kb fél óra alatt barnára sütjük.




Nincsenek megjegyzések: