Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2013. november 5., kedd

Csipkebogyó tea házilag



Csipkebogyó vadászatra indultam, mégpedig azzal a határozott szándékkal, hogy lekvárt fogok készíteni belőle...gondoltam én ezt nagy naívan...több ponton is hibádzott a dolog: 

Először is, elég későn vagyunk már, a szemfülesebb és rutinosabb hecsedli vadászok beelőztek, és alig találtunk már. 

Másodszor a nagy része annak a tálkának, amit egy délután alatt sikerült összegyűjteni, tekintettel arra, hogy a szezon vége felé járunk, eléggé túlérett kategóriába sorolható, így már csak max. pálinkának lenne jó, ha kb egy nagy zsákkal lenne, de mivel igen csekélyke mennyiségű ez is, így fájó szívvel ugyan, de kiselejteztem.


Végül a pucolás...no az sem volt semmi. Mondták többen, hogy gondoljam át jól, mert macera, de ez bőven kimerítette a macera fogalmát...azt a kis bogyót kettévágni, majd kikaparni belőle a még kisebb szőrös magokat....nincs is ennél jobb elfoglaltság esős őszi napokon...:-)

Szóval igencsak megcsappant a felhasználható csipkebogyóim száma, így végül arra gondoltam, teaként fogja végezni. A fentieken túl egy újabb nehézség került az utamba, mégpedig a szárítás kérdése...a sütő lenne a legcélszerűbb...50 fokon szárítani, de én most költségkímélőbb megoldást kerestem...az ételízesítő szárításából tanulva...papírtányérra tettem, és a kazánházba vittem...:-)


Ott aztán a megel csöveken két nap alatt teljesen kiszáradt, kb dupla ennyi mennyiség lett belőle...idén...jövőre korábban kapok észbe és kezdődhet a nagyüzem...:-) 

Felmerülhet többekben a kérdés, hogy érdemes-e ezzel ennyit bíbelődni? Nos szerintem mindenképp...és nemcsak azért, mert nagyon finom, hanem mert nagyon egészséges is...Miért is?

A nálunk előforduló gyümölcsök közül a csipkebogyó tartalmazza a legtöbb természetes C-vitamint, többet, mint a citrom!!! Ezen kívül A-,B- és K vitaminokat, valamint számos olyan anyagot, ami jótékony hatással bír a szervezetünkre, mint pl. az almasav, citromsav, pektin, flavonoidok.

Immunerősítő, gyulladásgátló, jótékony hatása közismert meghüléses, hurutos megbetegedéseknél, sőt, betegségek megelőzésére is kiválóan alkalmas...:-) 

Felhasználása:

Két dl hideg vízbe áztassunk be 5 g szárított csipkebogyót. Hagyjuk állni 8-10 órát.


Leszűrjük. Újabb 2 dl vizet felteszünk melegedni a leszűrt csipkebogyó húsával, de vigyázzunk, hogy ne forrjon fel. Ha felforr integethetünk ugyanis a benne lakó C-vitaminnak.Ha jobban elkezd melegedni, gyorsan elzárjuk. 



A felmelegített levet langyosra hűtjük, majd összeöntjük a korábban már leszűrt lével. Van immáron 4 dl csipketeánk...:-) 



Tetszés szerint ízesíthető cukorral, édesítővel, vagy akár mézzel is...:-) 









Megjegyzés küldése