Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2013. október 29., kedd

Rakott karfiol

Az áramszolgáltatónk egy napos áramszünetet ígért a mai napra, így gyorskajaként rakott karfiollal készültem....de...mivel ez is sütést igényel, ami nálunk villany, így igyekeznem kellett...már  reggel 6-kor mentem a boltba vásárolni, hogy tuti kész legyek 8-ig....ami persze mondanom sem kell, nem sikerült, viszont, ami jó hír volt, hogy az áramosok sem kapkodták el, hogy kikapcsolják a szolgáltatást...így bőven be tudtam fejezni...:-) 

Hozzávalók:

1 nagyobb karfiol
1 fej vöröshagyma
50 dkg darálthús sertés lapockából
Kevés olaj
2 gerezd fokhagyma
15 dkg reszelt trappista sajt
3 dl tejföl
1 tk őrölt piros paprika
Oregánó
Bazsalikom
Bors
Vegeta
Fokhagyma granulátum
2 dl rizs

Elkészítése:

A karfiolt rózsáira bontjuk, jól megmossuk, vegetával ízesített vízben félpuhára főzzük.

A rizst kevés olajon megpirítjuk, majd kicsivel több, mint a duplája vízzel felöntjük, sózzuk, és kevergetés nélkül közepes lángon addig főzzük, amíg elforrja az összes levét. Ekkor levesszük a tűzről, fedővel letakarva kb 10 percig pihentetjük.

A kockára vágott vöröshagymát kevés olajon megpároljuk, hozzáadjuk a darálthúst, a zúzott fokhagymát, sót, oregánót, bazsalikomot(a fűszerek mennyiségét mindenki a saját ízlésének megfelelően adagolja, én hajlamos vagyok mindent túlfűszerezni...:-) 
Fehéredésig pároljuk, majd belekeverjük a pirospaprikát, és felöntjük kb 2 dl vízzel. Puhára főzzük, ízlés szerint tovább fűszerezhetjük, én meg borssal, vegetával ízesítettem a végén.

Egy kerámia tálba egyenletesen eloszlatjuk a rizst, ráöntjük a húst szafttal együtt. Megszórjuk a reszelt sajt felével. Ennek a tetejére szép sorban ráfektetjük a karfiol rózsákat. En azért főzöm csak félpuhára, mert különben nagyon omlós lenne, nem lehetne szépen kirakni, aztán majd a sütőben úgyis puhul még. A karfiol tetejére kenjük a fokhagyma granulátummal elkevert tejfölt, végül a reszelt sajt másik felét is rászórjuk.

200 fokra felmelegített sütőben addig sütjük, amíg megpirul a teteje.




2013. október 27., vasárnap

Tyúkpörkölt kacsazúzával

A hétvégi bevásárlás alkalmával tyúkcombra pályáztam a csibeboltban, de későn voltam, így lecsúsztam róla...mivel mindenképp tyúkpörköltet képzeltem  el vasárnapi főételnek, így úgy döntöttem, jó lesz tyúk nyaka és szárnya is...Megspékelve egy jó adag zúzával...:-) 

Hozzávalók:

50 dkg tyúknyak
50 dkg tyúkszárny
50 dkg kacsazúza
3 fej vöröshagyma kockára vágva
Kevés olaj
2 ek őrölt piros paprika
Só ízlés szerint
2 kis szem krumpli

Elkészítése:

A hagymát kevés olajon megpirítjuk, a tűzről levéve hozzáadjuk a piros paprikát, majd felöntjük egy kevés vízzel. Beletesszük a húst és a zúzát, annyi vizet adunk hozzá, hogy épp csak ellepje és közepes lángon puhára főzzük.

Amikor megpuhult, belevágjuk a hasábra vágott krumplit. 20 percig főzzük tovább, ennyi idő alatt puhul meg a krumpli.

Gyufatésztával tálaljuk. Elkészítését itt írtam le...:-)



2013. október 25., péntek

Sajtmártásos szarvacska

Ismételten azzal a problémával szembesültem, hogy fogalma nem volt, mit dobjak össze ebédre....nem akartam nagy kaját gyártani, csak valami gyorsan elkészíthetőben gondolkodtam...aztán végül is arra jutottam, hogy felcsaptam a hűtőt, elkezdtem kipakolni a potenciális alapanyagokat, és szépen lassan elkezdett körvonalazódni a fejemben a sajtmártásos szarvacska gondolata...:-) 

Hozzávalók:

2 szelet kenyérszalonna
2 ek olaj
2 újhagyma
2 gerezd fokhagyma
3 ek liszt
6 dl tej
15 dkg reszelt sajt
Só,bors ízlés szerint
25 dkg szarvacska tészta

Elkészítése:

A kockára vágott szalonnát zsírjára sütjük, a pörcöt kivesszük, kiegészítjük a zsírját az olajjal, megpirítjuk benne a karikára vágott újhagymát és fokhagymát. Beletesszük a lisztet, jól elkeverjük, majd apránként folyamatos kevergetés mellett közepes lángon hozzáadjuk a tejet.

Újraforrásig főzzük, hozzáadjuk a reszelt sajtot. Amikor az elolvadt, sóval, borssal ízesítjük.

A kifőzött szarvacska tésztát hőálló jénaiba tesszük, ráöntjük a sajtmártást, megszórjuk a tetejét reszelt sajttal és 200 fokos sütőben pirosra sütjük.